Halk dúdolászás pattogott végig a kihalt folyosón. Sötétség kúszott be minden ablakon, s az órák mind azt mutatták, hogy hamarosan kilenc óra lessz a hivatalos időpont.

A kis házban, Az Álom utcában a dúdolás a folyosó végénél lévő ajtó mögül hallattszott ki. Az ajtó szélein úgy táncoltak a fények, mintha egy másik dimenzióbeli fény lett volna, pedig csak a villany volt: odabent, a nemrégiben tisztára suvickolt tükör elött éppen vörös hajú, zöld szemű lány fésülte magát közel öt teljes perce. Hiába, átok, ha valakinek mindig olyan kócos a haja, mintha egy szarka készített volna fészket belőle. Ám hiába az önkritika, sugárzó mosolya mégis örömtől volt ittas: úgy is mondhatjuk, randevúra készült.

-"Rólad, csak rólad álmodom, rózsák közt fekszem az ágyamon..." -énekelte és hátradobta nagyjából selymesebb haját. Még egyszer alaposan megnézte magát, majd nagy levegőt vett.

-Oké, Hannah! -bólintott. -Készen állsz! Készen állsz, hogy végre a sarkadra állj!

Megfordult és újabb dalt dúdolgatott:

-"Ma este végre a sarkamra állok, az lessz a program, amit én akarok!"

Ám hírtelen néma csend telepedett a fürdőre. Kattanást hallott az ajtókilincs felől, mely úgy rázta meg egész testét, mintha vizet öntöttek volna rá. Ismerte a kattanást... deát Marie nem volt itthon, hogy bezárhassa az ajtót, mert neki olyan kedve támadt...

Lassan a kilincshez lépett, kezét az ajtó gombjára helyezte. Nagy levegőt vett és lenyomta a kilincset, de ezen kívűl semi más nem történt. Egyre erősebben rántotta az ajtót kifelé, hogy kinyissa, de amaz nem mozdult, a zár nyelve erősen tartotta.

-Nem lehet igaz! -rázta a fejét és próbából ütni kezdte az ajtót. Kiáltott volna, mikor hírtelen megfordult vele az egész szoba, mintha valaki egy baseballütővel alaposan fejbeverte volna. Megszédült, forgott vele minden. Meg akart kapaszkodni, de keze elcsúszott a kád vizes szélén. Elesett a földre esett törölközőben, feje akkorát koppant a kád szélének porcelánján, hogy úgy tünt, koponyája széthasadt...

Elterült a földön és úgy is maradt...

---

Felpattantak kék szemei, egész homloka verejtékben fürdött, mikor úgy pattant fel a földről, mintha árammal csaptak volna rá. Egy ideig csak zavaros tekintettel lihegett, majd hátratölta szőkésvörös fürtjeit és nagyot sóhajtott.

-Csak rossz álom volt!

Ám tekintete hírtelen másra tévedt, apró vörös, mozgó pontra a fák sötétje között. Rayman emlékezett, mikor látta utoljára ezt a pöttyöt...

Karácsony elött, éjszaka... s akkor a pötty, Napfőnix üzenete bizony nem volt szívderítő.

Talán most sem lessz az?

Közelebb ment, úgy siklott át a bokrok között, mintha kígyó lett volna a résekkel telitűzdelt labirintusban. Mikor közelebb ért az aprócska tűzpöttyhöz, amaz is közelebb repült, majd földöntúli hangon zengve így szólt, mielött Ray megszólalhatott volna:

-Próba! Próba, újból, megint, most! A fürdőszoba!

Azzal porrá vált és halkan siseregve hullt a földre.

Rayman még figyelte egy ideig, majd szemei megvillantak, sarkon fordult és rohant, ahogy a lába bírta.

Tudta, hogy Hannah egyedül lessz otthon, amíg el nem indul a találkozójára... ám ez most véget vet annak, hogy legyen egy nyugodt éjszakája (végre)...

---

Úgy érezte, menten széjjelhasad a feje. A kád azon részét, ahol a feje nekiütődött, vér csillant meg a pislákoló villanyfénynél.

-A fene esne belé! -sziszegte, miközben szédelegve felkelt a földről. Az ijedelmet az okozta leginkább, hogy egy kislány hangját hallotta meg az ajtó felől:

-Csúnya dolog káromkodni!

Megperdült, mintha valaki megbökte volna egy tűvel. Az ajtóban kis termetű, élénkvörös hajú, zöld szemű lány nézett vissza rá oly ártatlanul, hogy még tán André szíve is meglágyult volna, ellenben Hannah úgy érezte, menten visszaájul a földre:

A lány...

Saját maga volt, alig kilenc évesen...

Csak kapkodott lvegő után, mintha fuldoklott volna. A kislány nézte őt egy ideig, félredöntött fejjel, majd megszólalt.

-Mitől ijedtél meg?

Hannah alig volt képes felelni, csak hebegett és habogott, majd a lány szeme megcsillant és fejét a másik oldalra billentette.

-Tőlem?

Hannah bólintott, s a kislány csak elmosolyodott.

-Nem kell félni tőlem... én is félek, de már megszoktam Őket!

-Őket? -Hannah szeme megcsillant, a remegés, az ijedelem elpárolgott, akár a forró víz. Közelebb ment és legugolt, hogy egy szemmagasságban legyen a kislánnyal. -Kiket... Hannah?

A kislány közelebb hajolt, s a fülébe súgta:

-Azoktól a furcsa, véres emberektől, akik kaszákkal meg kalapácsokkal üldöznek...

Hannah halálsápadt lett...

---

Csak rohant, rohant, léptei kopogtak a köveken, az utcákon, sikátorokon át. Időnként megtorpant, lihegett, majd nagy levegőt vett és rohant tovább, ahogy a lába bírta.

-Meg... kell... talál... nom... őket...

Egy sarokba befordult és szinte örömujjongásban tőrt volna ki, mikor egy hosszú, ezüstfehér hajú nőt pillantott meg egy oszlopnak dőlve, amint egy idősebb férfival beszél.

-LEILA! -üvöltötte Rayman és integetettni kezd. A nő felénéz, egy pár másodpercre megdermed, majd újra a férfi felé fordul:

-Bocsásson meg, sürgős dolgom akadt, pár perc és visszatérek, mókus! -kacsint. A férfi mosolyogva bólint, átöleli az oszlopot, míg Leila a pihegő Raymanhoz lép.

-Mi az ábra?

-Nagy baj van, Lei! -lihegi Rayman. -A hugod... nak ma kivel lenne találkozója?

-Randija? Raxel... azthiszem...

-Imádkozz, hogy úgy legyen! -intette le Leilát a további töprengésről. -Ugyanis a hugod kényelen elhalasztani azt a randit!

-Miért? -a lány félredöntötte fejét, gyanakvó pillantással végigmérve a lassan erőre kapó férfit.

-Emlékszel az első próbájára? Ahol engem kellett álmában lelőnie?

-Karácsonykor? -Leila megborzongott. -Emlékszel, azt hittem, meghalok azon az éjjelen, úgy aggódtam!

-Akkor aggódhatsz megint! Azt hiszem, új szerelemmel új próba jött...

Leila szája elé kapta kezét. -MICSODA? SZÓVAL MOST...

-És mivel Raxot jobban szereti, mint hajdan engem... -Ray Leila szavába vágva folytatta. -... sokkal nehezebb lessz ezen átverekednie magát! De gyere, lehet, hogy baj kerekedik belőle...

-Talán... -Leila halálsápadt lett.

-Igen! -bólintott Ray, megragadta Leila kezét és rohant vele az Álom Utcába. -Talán bele is halhat!

---

Lassan lépkedtek végig a sötét, kihalt folyosón. Itt-ott gerendák szakadtak ki, máshol elvágott elektromos vezeték pattogott lustán, mint fáradt kígyó. A falakon, ajtókon vörös csillanást látni, mintha egy gyerek vörös festéket öntött volna rájuk.

Hannah megtorpant saját szobájának ajtaja elött. Kissé összehúzta szemét, hogy elolvassa, amit valaki vérrel ráírt: "Megdöglesz! Megöllek!"

Lassan, nyikorgón nyílt az ajtó. Odabent teljes fejetlenség uralkodott: a függöny megszaggatva lebegett lustán, az ágyról teljesen hiányzott az ágynemű... egyedül a kis éjjeliszekrény volt ép.

Hannah és kissebbik énje az ágy szélére ült, kezét a zekrény legalsó fiókjának gombjára tette. Várt egy kicsit, majd kihúzta a fiókot.

-Nézd! -mosolyodott el Hannah és egy kis, virágmintás ládikót húzott elő belőle. -Ez a zenedobozom!

A kis Hannah elámulva kezébe vette a dobozt és felnyitotta a fedelét. Halk, lassú szám kezdett körberepülni a szobán, majd egy idő után a két lány énekelni kezdett.

-"Két összeillő ember,
Fénylő, tágranyíló szemmel,
Figyeld elakad a hangunk,
Istenem, hát mi vagyunk.

Két fénysugár a ködben,
Jöttél és én akkor jöttem,
Végre megláttalak Téged,
És köszönöm az egész életet."

Majd nevetve lecsukták a doboz fedelét. Ám nem tették vissza a fiókba, Hannah a doboz alján egy kis pöcköt oldalra pattintott, majd újra fölnyitotta a dobozt:

-Eye of newt and toe of frog,
Wool of bat and tongue of dog,
Adder's fork, and Blind-worm's sting,
Lizard's leg and owlet's wing,

In the Cauldron boil and bake,
Fillet of a Fenny Snake,
Scare of dragon, tooth of wolf,
Witches Mummy, maw and gulf

És újból elnevették magukat.

-Szépen énekelsz! -mosolygott a kis Hannah és félredöntötte fejét. -Olyan a hangod, mintha egy főnixmadár lennél...

-Főnixmadár vagyok! -felelte "hősnőnk", mire a kicsi szemei elkerekedtek a csodálkozástól. Hannah kissé meg is lepődött ettől. A kislány száját nyitotta, hogy szóljon, kérdezzen, ámde megreccsent a lépcsők egyik foka oly hátborzongatón, hogy a lányok valósággal látták a lélegzetüket a levegőben.

-Ezek ők! -súgta a kislány és közelebb simult Hannah-hoz. -Jönnek!

---

-Hogy a fene esne belé! -káromkodott Rayman és dühében ráütött az aranyszínű kilincsre. -Nem nyílik! Bezárták!

-Pedig elvettem a kulcsot tőle! -súgta Leila. -És eldugtam! Gyűlölöm, ha bezárja az ajtót!

-Nem han zárta be! -csóválta a fejét a férfi. -Kívülről lett bezárva! De valahogy be kell jutnunk! Hozd a kulcsot!

-Rendben! -bólintott Leila és rohant a konyha irányába. Rayman aggódón nézett a földre: a fürdő ajtajának alsó résén apró, vékony vércsík csillant meg a lámpafényben.

---